Itt olyan témájú írások kapnak helyet, amikről szerintem érdemes szót ejteni, vagy találok valamilyen érdekességet a szakirodalomban és szívem szerint megosztanám veletek.
"…Az Isten az egyszerüség,
Unja a túlságos jókat,
Unja a nyugtalanokat
S a sokszerű, nagy álmodókat.
Az Isten engem nem szeret,
Mert én sokáig kerestem,
Még meg se leltem s akkor is
Kötődtem vele s versenyeztem.
V.3. Molina de Aragón-Puente de Vadillos, 7. szakasz, 56 km, +969m
Reggel 5-kor az ébresztőre keltem. Jó jel! Fekszek a hálózsákban és gyorsan monitorozom önmagam: fekve nem érzek semmilyen "eltérést". Jó jel!
Valamikor reggel 8 óra körül lehet. Odakint csendesen esik az eső. Ködfoszlányok szállonganak az utcákon és a haragoszöld hegyormok között. Ülök a kis urdos-i szállásunk apró szobácskájában és Evinek beszélek az érzéseimről. Azaz nem is az érzéseimről, hanem azok hiányáról. India minden tekintetből akkora kihívás és akkora hatás volt számomra, hogy...
Mivel tölti a fizetett szabadságát egy magamfajta mezei futó? Jól otthon marad és fut!...
Repül az idő. Körülöttem legalábbis mindenképp. A Hell Ultra egy akkora kaliberű katarzis volt, melyhez oly' mértékben ki kellett költekeztem lelkileg, ami után hónapokig nem tértem magamhoz. Hiába sikerélmény, mégiscsak trauma (pozitív trauma?!?). Egy akkora sokkhatás, melynek feldolgozásához időre, alkalmakra és segítségre volt szükségem mialatt...
Felriadok. Vak sötét van. Az órára nézek és látom, hogy alig telt el 30 perc. Eljut a tudatomig, megnyugszok, majd visszahunyom a szememet. Kisvártatva észlelem sofőrünk hangját a másik hálózsák alól: Ankush foglalt nekem egy ágyat egy fogadóban. Ő is ot van, menjek tovább 2 km-t. "Olyan nincs!" Mondtam (nem tudom, hogy angolul, vagy magyarul-e)...
Letelt az idő, menni kell! 45 perc alvás végeztével önmagamat is meglepve, az ébresztő előtt ébredek. Frissnek nem mondanám magamat, de sokkal jobb állapotban vagyok, mint amikor "lefeküdtem".
Utolérem a srácok parkoló autóját. A vaksötétben már messziről látom és megnyugtat az autó vészvillogója az út mentén.
Este 8 óra van. Ülök a hotel halljában és várom, hogy "üssön az órám". Mindenki értetlenül néz rám: mi a frászt csinálok még mindig, kijelentkezés után, cicanadrágban, aláöltözetben az elegáns előtérben. De engem mindez nem érdekel. Mint egy narkolepsziás, még mindig igyekszek felfalni minden egyes alvásmorzsát, ami elém kerül, hiszen nagyon jól...