Ultrafutó sabbatical

Ülepednek az élmények, árnyalódnak az érzések és élesedik a kép.

Akárhogy is, akármilyen okokból is, de besokalltam. Nem a futástól, nem az edzésektől, egyszerűen csak egyre fojtogatóbbnak éreztem azt a közeget, amit magam körül, de leginkább önmagamban növesztettem. Egy olyan örvényt keltettem, amiből nem tudtam kiúszni, azonban egyre nagyobb és nagyobb erőfeszítést igényelt, hogy valahogy a felszínen maradjak.

A Desedán azonban a víz alá rántott mindez. Mindegy volt, hogy hogy, de ki akartam mindebből szabadulni.

És most itt állok. "Némi" utómunka, "némi" töprengés, útkeresés után úgy érzem, hogy legalább meg tudom fogalmazni, hogy most miben is vagyok éppen: ez most egy amolyan "ultrafutó sabbatical". OK, bejárok "melózni", edzek (mert szeretem és élvezem) és időnként elmegyek versenyekre (mert szeretem és élvezem), hiszen ez az, ami életben tart, ez vagyok én, ez a közegem és ez a társaságom. De jelenleg nem mozgat, hogy napokig az országút szélén komposztálódjak. Új ösvényekre akarok lépni, ki akarok próbálni és meg akarok tapasztalni olyan dolgokat, amilyenekre egy becsületes felkészülés mellett nem lenne módom. Hogy meddig fog ez tartani? Majd megérzem, ha elég, addig pedig jöjjenek a kalandok.

Ilyen kaland volt a múlt hétvégi, XI. URH 6 órás verseny is az újszegedi Partfürdőn. Majdnem ideális pálya (tökéletesen háborítatlan környezet, 0,0 m szintkülönbség, egyetlen negatív szögű sarokkal és kb. 100 méternyi, hullámos, törött aszfalttal), majdnem tökéletes lebonyolítás (nagyon futóbarát dolog, hogy félidőben menetirányt váltunk, viszont a verseny végén a tört kört nem mérik le a szervezők, a hivatalos eredmény az utolsó befejezett kör), de mindent kompenzáló, családias, barátságos szervezés és hangulat jellemzi a versenyt!

Mivel a szeptemberi 6 óráson a minimális 75 km-t sikerült összefutnom, így ezen a versenyen mindenképpen javítani akartam. Anno, 2022-ben, ugyanitt, 82,6 km-t futottam. De akkor egy nagyon jó Spartathlon felkészülés és egy 150-nél feladott Spartathlon után, a Phidippides felkészülés utolsó hónapjában voltam. Ezzel szemben a mostani állapotomat nem ragoznám...

80 km-t szerettem volna megfutni, szépen, elegánsan, fokozóra.

Az időjárás tökéletes volt, a pálya ugye jónak mondható és 6 órán a frissítéshez sem kell rakéta-mérnöknek lenni, úgyhogy minden adott volt, hogy fussak egy jót.

Ennek megfelelően ment is minden a tervek szerint. Mármint, kb. 3 óráig… Három óra elteltével elkezdtem fáradni (valahol ott billenhettem át a küszöbömön). Három és félnél az első koffein adag még visszahozott, kb. egy órára, de 4 és féltől, leginkább 5 órától már végleg "falnak mentem". Visszalassultam 4'40"-köré, de ami a "legmókásabb" volt (így pár nap elteltével), hogy az utolsó órában a kilégzések során, teljesen akaratlanul, egyre kifejezettebb és hangosabb "Sharapova"-nyögésekben, hörgésekben kezdtem el zörögni (mindezt vicsorogva, az arcomra tapadt, izzadtságos, nyálcsóvák mögül...). Ezúton is elnézést kérek a kis performanszom miatt minden jelenlévő sporttárstól, szervezőtől és az összegyűlő, gyanútlan és meglepett hozzátartozóktól! 😊

Finoman szólva, volt már elegánsabb versenyem is, de legalább a hőn áhított 80 km összejött. Mondjuk csisszre, hiszen 80,2 km a végeredmény (plusz szűk 500 méter a tört körből).

Konklúzió? Béke és boldogság van belül, mert kifutottam magamat és a sebességemmel alapvetően nincs baj, de érthetően nem vagyok maximálisan elégedett.

Miért hanyatlottam meg? Sabbatical van. Volumenben, az átlagom 2/3-át futom és ez az állóképességi munkából hiányzik, így az lenne a csoda, ha úgy bírnám, mint 3 éve, másfélszer ennyi melóval.

Folytatás? Jöjjenek az újabb kalandok!

Ennyit rólam, azonban mindenképp meg kell említenem a verseny győztesét Fajfrik Zolit! Zoli aznap érinthetetlen volt számomra, hivatalos eredménye 83,736 km! Szívből gratulálok a győzelméhez és az új pályacsúcshoz!

Fotók: Márkus-Sinka Barbara, Simon Mónika, dr. Pikó Evelin és egy screenshot a telefonomról