Útvonaltervezés

Két hét múlva, este 17 órakor "ellövik" a tavaszi célversenyemet a Dolihos-t.

Ilyenkor már lassan vége a verseny előtti csúcsterhelésnek, kezd csökkenni az edzések hossza, tehát szabadulnak fel kapacitásaim. Leginkább idő és energia, amit át kell csoportosítanom egy más jellegű, leginkább szellemi felkészülésre.

Mivel tényleg igaz az az elcsépelt kijelentés, hogy "a lényeges dolgok fejben dőlnek el", meg hogy "az ultrafutás leginkább szellemi tevékenység", így szerintem tökéletesen adekvát dolog, hogy felkészüljek szellemi, pszichés és mentális oldalról is.

Ennek egyik alapvető része, hogy a nagy versenyek előtt megismerkedek a rám váró pályával. Miért?... A stratégiai fontossága miatt. A rám váró nagy szintemelkedések miatt vélhetően lassan fogok mozogni, így pályatévesztés terén bármilyen bizonytalanság tovább tart, mint egy sík versenyen (percekben, órákban is mérhető). Mentális szempontból tök jó kapaszkodót jelent egy-egy előttem-, de már belátható távolságban lévő cél vágyakozása (szinte magamhoz vonzom). És pszichés oldalról sem mellékes, hogy egy vadidegen helyen, világtalanul őbölygök, vagy tudom, hogy mi vár rám, mikor és hol sötétedik majd be, mi fog akkor és ott fogadni, stb..

Hiába fut majd a verseny egy idegen országban, számomra teljesen ismeretlen útvonalon, a XXI. században egy ilyen jellegű feladat megoldása nem olyan borzasztó nagy kihívás. Habár én az X-generáció tagja vagyok, tehát (még!!!) nem rádiótelefonnal a kezemben születtem, a technika vívmányait már (nyeretlen kétéves, középkezdő szinten) használom, főleg, ha az az én előnyömet szolgálja.

Nem tudom, ki hányadán áll az informatikával, én diszkrét távolságtartással viseltetek a dolog iránt, ám azt el kell ismernem, hogy a Google Earth jelentősége az emberiség egyetemes fejlődése szempontjából valahol a kocsikerék és a kukoricagombóc közé pozícionálható (tehát nagy!). IMÁDOM! Én valahogy ódzkodok útvonalat az órámra tölteni (gyengék fegyvere), viszont a szervezők által kiadott adatokat (utálom az idegen szavakat, de OK kimondom: TREKKET... 😊) boldogan feltöltöm az Earth-be és innentől kezdve (szó szerint) enyém a Pálya!

Pár napig csak "gusztálgatom". Felveszem a környezet hangulatát, szokom a környéket, utánanézek az érdekességeknek, a híresebb látnivalóknak. Majd elkezdem szó szerint feldolgozni a teljesítendő szakaszokat. Kilométerről kilométerre végignézem "fentről" (műholdkép) az útvonalat, megkeresem, feljegyzem a kulcspontokat, majd ezek környékét a "street view" alkalmazással is "átnézem". Fogódzókat keresek, olyan pontokat, látványokat, amelyek könnyen megjegyezhetőek és egyediek, olyannyira, hogy akár 20-30 órányi futás után is beugorjanak és a helyszínre érve ismerősnek hassanak. Ez számomra azért fontos, mert én finoman szólva sem vagyok szuperhős, tehát ekkorra már számítok rá, hogy szellemi kapacitásaim a puhatestűek törzsébe tartozó, valamelyik Cserepeshéjú jószágéval fognak vetekedni, így tájékozódásra már csak részlegesen (félautomata üzemmódban) leszek képes.

Szóval betanulom a kereszteződéseket, a lehajtókat, az aluljárókat, a hidakat, füveket-fákat, a templomokat, falvakat (látvány, név), városokat, graffitiket, panorámákat...

...ja és persze az utolsó 10 kilométert! Bazi fontos! Gyarló, földi halandóként fordult már elő velem, hogy óra ellenére sem tudtam biztosan egy versenyen, hogy az utolsó kilométereken mennyivel vagyok a vége előtt. Márpedig, ha itt alakul ki versenyhelyzet, a véghajrá szempontjából esszenciális fontosságú, hogy épp hol tartunk. 2018-ban az UTT-n ennek hiányában csúsztam le a férfi dobogóról, mindössze 22 mp.-el, egy évre rá, a Milano-Sanremon pedig így mertem lehajrázni egy korábbi Spartathlon győztest a 3. helyért.

Hát... ...őszintén kívánom, hogy EZ legyen a legnagyobb gondom! 14 nap múlva (ja nem, +2 nap futás, azaz 16...) meglátjuk!