Iramtervezés

Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ennek az analógiájára, számomra a versenyfelkészülés szellemi részéhez adatokra, adatokra és adatokra van szükségem.

Na jó! Egy "pincurkát" tényleg lehet, hogy bogaras vagyok, de!...

...szeretek úgy célversenyre menni (ha már hónapokat készülök rá), hogy nagyjából tudom mi vár rám, mikor és hol leszek. Ha az ember "idegenben" játszik, nem árt, ha felkészül arra, hogy a verseny alatt milyen körülmények közt kell teljesítenie (rosszabb esetben életben maradnia...). Ehhez szoktam egy haladási vázlatot, egy "idővonalat" készíteni. Ennek mentén válik számomra átláthatóvá, szervezhetővé a verseny egésze. A kísérés, a "drop bag"-ek összeállítása és ütemezése, az időjárási körülmények kalkulálása, stb..

Ennek az alapját egy sematikus szintrajz adta, amit szépen kidekoráltam a számomra fontos helyek megjelölésével (települések, kulcshelyek, tereptárgyak, stb.). A meghatározó emelkedőket is ki szoktam gyűjteni a táv és a szintemelkedés megjelölésével, ebből már kalkulálhatok a rám váró megerőltetés mértékével.

/-Apropó! Minderről (mármint a necces helyekről és a nagyobb emelkedőkről) csináltam magamnak egy zsebre vágható puskát, amit magammal tudtam vinni. Ezzel persze nem lettek sem lankásabbak, sem rövidebbek az emelkedők, viszont könnyebb volt elfogadni a körülményeket, mert tudtam, hogy mire számítsak.-/

És hogy én a felrajzolt pályán mikor és hol leszek majd? Erre adott választ az iramterv.

De vajon, hogyan lehet megtervezni egy "tökismeretlen" (ráadásul nem egyszerű) pályán, hogy milyen ütemben fogok haladni? A válasz: átlagszámítás!

Összegyűjtöttem az eddigi rendezések összes, fellelhető rész- és célidejét. Ezeket az időeredményeket átlagoltam, majd a célidők viszonylatában kiszámoltam, hogy az egyes ellenőrző pontoknál a befutóidő hány százalékánál jártak az eddigi célba érkezők. Ebből már látszódott, hogy a nagy számok törvénye alapján hogyan változott a haladás üteme a pálya egyes részein.

Ezt persze a végtelenségig lehet cizellálni. Én pl. külön megnéztem, hogy az egyes években a győztesek és a 40 órán belüli teljesítők ehhez az átlagos haladási ütemhez képest mennyire tértek el (érdekes módon majdnem ugyanazokat a százalékos eredményeket produkálták; magyarul: ugyanolyan mértékben lassultak, gyorsultak, mint a derékhad, csak nagyobb alapiramról).

Majd kiválasztottam pár Dolihos teljesítőt. Összehasonlítottam a közös versenyeken futott eredményeinket (a Spartathlon erre megfelelő alapnak tűnt) és a kapott eltérések arányában kalkuláltam magamnak egy reálisnak tűnő Dolihos célidőt.

Ebből a kalkulált célidőből az előzőekben kapott százalékokkal már meg tudtam határozni az egyes ellenőrző pontok eléréséhez szükséges időtartamot. Ezt az időtartamot a start időpontjához hozzáadva már láthattam is, hogy az egyes pontokon kb. hány óra lesz, mire végre beszülöm magamat.

Ennyi az egész! Pár perc gondolkodás, némi kutatómunka, kis molyolás a táblázatkezelővel és máris barátunkká válnak, súgni kezdenek a számok. Ugyanez igaz a verseny utáni elemzésekre is.

A mért értékeimet a tervezett számokkal összehasonlítva pl. gyönyörűen látszik, hogy a második estével érkező lehűlés; az utolsó 30 km eufóriája és a pálya karakterisztikája elég nagymértékben "felgyorsítottak" a verseny végére. Nem mellesleg volt miből gyorsulnom, úgyhogy a fizikális felkészülés, valamint a frissítés is a helyén volt.

Végül sikerült a tervhez képest 6,4%-al jobb eredményt elérnem, ami nekem nagy-nagy öröm, a statisztikának már kevésbé (de ez legyen a legnagyobb bajunk!). Bár én úgy tanultam, hogy a számok sohasem hazudnak, így valószínűleg a viszonyítási alapként vett 29 órás Spartathlonom az, ami már nem igazán reális (magyarul: idén illene valamivel jobbat futnom!...).

Hát, majd megtervezzük!