Újrakezdők

A minap Evivel a Magas-Tátra ösvényeit jártuk. Kirándultunk, beszélgettünk, egyszer csak (derült égből a villámcsapás) elnézést kért tőlem, amiért sűrűn meg kellett állnia pihenni, így én nem haladhattam a saját tempómban. Elégé szíven ütött a dolog, hiszen nekem eszembe sem jutott ilyesmi. A társalgásba merülve ugyanis fel sem tűnt, hogy magamtól nem állnék meg. Őt azonban zavarta a helyzet és ha már "témánál voltunk", kifakadt nekem, hogy mennyire szégyelli előttem, amiért olyan sokszor felhagy a futással és az aktív sporttal. Újrakezdi, csinálja pár hétig, elsikkad benne, majd idővel kezdheti újra az elejétől…

Megrendültem. Majd nem győztem magyarázni neki az én álláspontomat: sohasem az számít, hogy éppen hol állunk. Az az igazán fontos AHOVÁ tartunk!... Megszakítani valamit, elfogyni valamiben, tökre emberi dolgok. Igazán fájdalmas, hiszen ilyenkor újra és újra szembesülünk emberi mivoltunkkal és a korlátainkkal, de ugyanakkor ez természetes is. És néha bizony elkerülhetetlen. A kezdéshez, az újrakezdéshez, a rászánáshoz sokkal több lelki erőre van szükség, mint valaminek a folytatásához (én ezért sem merek IGAZÁN leállni a futással). De nekem már könnyű mozgásban maradnom, hiszen van annyi állóképességem, hogy bármikor örömet leljek a testmozgásban. Viszont neki ez most extrán nehéz, hiszen puszta erőlködésnek érződik az egész. De nem szabad elkeserednie (főleg butaságokon agyalnia)! A teljesítmény mindig relatív. Lehet, hogy a rideg adatokban nem az látszik, de mivel neki még nem olyan otthonos a mozgás, sokkal nagyobb rászánásra, sokkal erősebb elhatározásra van szüksége minden egyes edzéshez, mint akár nekem, vagy másnak, akinek a testmozgás már nem testidegen. És pontosan ez az, amiért nem szabad, hogy szégyent érezzen. Sőt! Amikor mi ketten ugyanazt a tevékenységet végezzük, abba ő gyakorlatilag sokkal több munkát fektet bele. Szóval a tisztelet neki jár!

Viccesen megfogalmazva: melyik edzőnek jelentene kihívást egy Sorokin-nal, vagy egy Fotis-szal dolgozni? Ezeknek a terminátoroknak már olyan erős a lelkük és a testük, hogy nekik elég elolvasni (beszkennelni 😊) a Training Peaks-ből, vagy az Excel-táblából az aznapi feladatot és már veretik is a dolgukat. Valljuk be, ez edzői szempontból nem egy nagy matek. Ennél sokkal nagyobb munka egy EMBERT a pályán tartani! Hús-vér embereket, akiknek többfelé húz a szívük, megoszlik a figyelmük és a testük sem áll mindig készen arra, hogy megváltsák a világot.

Egy szó, mint száz: drága Rudlitársaim! Lehet, hogy "százhuszonötödjére" veszitek rá magatokat az újrakezdésre, lehet hogy elbuktatok magatokkal szemben a legutóbbi célversenyen, lehet hogy gericproblémátokból felépülve, a sétából építjük most újra a formátokat, vagy a család nagyobbik lányaként egyszerűen nem vagytok mostanában a legjobb passzban... Ezek sajnos mind benne vannak a pakliban, hiszen emberek vagyunk. A lényeg, hogy ne veszítsétek szem elől a célotokat és ne szégyelljetek érte dolgozni! Nekem TI vagytok a mindennapok bajnokai.

Hajrá!