TransEspana 2025. II.

Reggel 5-kor az ébresztőre keltem. Jó jel! Fekszek a hálózsákban és gyorsan monitorozom önmagam: fekve nem érzek semmilyen "eltérést". Jó jel!

Óvatosan kikászálódok a zsákból és elindulok wc-re. Nem akarom elhinni: tökéletesen negatív minden! Értsd úgy: úgy érzem magamat, mint az urdosi rajt előtt, mintha most kezdeném a versenyt!

Őrület az emberi test (legalábbis az enyém)! Miből és hogyan képes így regenerálódni?!?…

Reggeli, mobilizálás, csomagolás, öltözés és már ott is topogunk a rajtban. Szomorúan konstatáljuk, hogy reggelre Christian (Christian Fatton) nem állt ki elrajtolni.

Sajnos egy ilyen kaliberű sorozatterhelés áldozatokkal jár. Minden nap aggódva néztük a kis eredményjelző táblát, hogy ki, kik azok akik aznap nem értek be, vagy nem állnak oda a rajthoz. 25 TransEspana induló, plusz 10 ViAragon (7 napos versenyszám), plusz a tizenfős "legénység" (szervezők, szakácsok, sofőrök, pontőrök). Szűk egy hete kovácsolódunk már közösséggé. Lassan kezd kialakulni mindannyiunk helye, szerepe, a szociális hálóban. Megszokjuk egymás habitusát, hangját, jelenlétét és akaratlanul is keressük egymást az étkezéseknél, a rajtban, a lámpaoltásnál.

Óvatosan mozgolódok, mert még mindig nem akarom elhinni, amit érzek, azaz, hogy semmit sem érzek! Aztán elindulunk. Újra csípős hideg van, de a széldzsekiket hamar leadjuk. Futok Zsuzsival és persze Maurice-szal és még mindig nem igazán akarok hinni magamnak. A mai szakaszra leértünk a hegyekből az Ebro árterébe, így mára alapvetően sík, egyhangú táj adatik. De csak az avatatlan szemnek! Én hatalmas gabona (jobbára árpa, búza) földeket látok. Rengeteg (nagy és modern) sertéstelepet (kell ahhoz a rengeteg sonkához). Barack, mandula, oliva ültetvényeket! Érdekes szőlőkordonozási technikákat, drónos permetezést, árasztásos öntözést!… Agrármérnökként egy-egy ilyen szakasz is rengeteg újdonsággal és tanulsággal jár.

A lábak pedig tökéletesen működnek. Az út (ilyenkor úgy érzem) kellemesen hullámzik. Nem nyomtam neki, mégis gazdaságosan ketyegtem. Nem is volt kérdés, hogy a többiek 15-re leszakadoztak mögülem.

38 km-nél aztán átkeltem az Ebro-n is, hogy a szakasz utolsó részében újra emelkedni kezdjek az úttal. Ha a mai szakasz csak hullámzott is, Fuendejalon már ott áll az újabb hegyek (Galiana, Bollon, Pena de las Armas) lábánál.

Szőlőültetvények között tekergett be utunk Fuendejalon parányi falucskájába. A főtéren befutó, frissítés. A falu uszodájában(!), meleg víz(!). Utána hideg sali, stand építés a falu közösségi termében (inkább disco), majd mobilizálás. Mindezek végeztével fetrengés, ami nálam szintén nem haszontalan időtöltés, hiszen rendre ilyenkor nézem át a másnapi útvonalat, tanulom az itinert, kitalálom a frissítési és haladási tervemet. Estére kelvén vacsora és alvás.

V.1. Fuendejalon-Calatayud, 5. szakasz, 75 km, +880m

A munka ünnepe a mezőny számára is egy jeles nap. Következett a két leghosszabb, egyenként 75 km-es nap, ráadásul mindkettő kellemesen szintes pályának ígérkezett. Én már tegnap este óta fél szemmel az időjárás előrejelzést néztem, ugyanis lehetséges volt, hogy esőt kapunk. Reggel azonban tiszta ég fogadott.

A mentrendet mondanom sem kell: reggeli, mobilizálás, pakolás, rajt.

Elindult kicsiny mezőnyünk az úton és hamar elfordultunk a hegyek felé. Megkezdődött a 16 km mászás a Chabola-hágóba (903m).

Szépen ütemesen futok, lassan de biztosan lemállanak mellőlem a futótársak. 10-re már egyedül érek fel a 4 csúcs (Galiana, Bollon, Pena de las Armas, Cabeza del Galiano) által körülvett, meseszép fennsíkra. Addigra befelhősödik, kissé szeles lesz az idő. A fennsíkon rendezett oliva és szőlőültetvények, körülöttük füves, sziklás hegyek! Meseország! Egy utolsó nagyobb kaptató és átbukok a Chabola-n. Vagy 5 km-nyi ereszkedés következik. Ilyenkor olyan, mintha repülne az ember! Súlytalanul, könnyedén úszok az "út felett" és közben szívom magamba a rengeteg gyönyörűséget, ami fogad.

A nagy lejtő után aztán újra hegyvölgyes tájra érünk. Gabonaföldek és olajfaligetek váltogatják egymást a hegyoldalakon. Lehetetlenül vörös termőtalaj (tele fehér kövekkel…) és vörös sziklafalak határozzák meg a tájat. Közöttük a pedánsan művelt parcellák. A kis falucskák városok határában sertés és marha telepek.

Nagyon élvezem a futást, szinte feltölt! 28-nál egy újabb hágón (800m) szinte átrepülök. Illueca és Sabinan települések között (40-50 km) van viszonylag nyugodt 10 km-em, hogy frissítsek és feltöltsek a nap utolsó felvonására, amit már hónapokkal korábban, otthon, a konyhaasztalnál kinéztem magamnak.

15 km enyhe kaptató következik a csodálatos Jalon-szurdokban.

A magas, bokros, szűk sziklafalak által közrefogott szurdok maga is kiszámíthatatlanul tekereg és ebben a buja zöld oázisban kis utunk apró hidakkal, viaduktokkal, aluljárókkal kerülgeti egymást a régi vasútvonallal. Az égen a környező sziklákon fészkelő sasok és keselyűk méltóságteljesen pásztáznak.

Annyi a gyönyör és a látnivaló, hogy szinte elfelejtem, hogy egy futóversenyen futok és fáradtnak kellene lennem! Pedig déltől keményen felmelegedett az idő. Mára már karszárat is húztam, hogy azzal védjem magamat és hogy extra hűtést biztosíthassak a vénáimnak. A völgy tetején aztán átbukok a mai nap utolsó gerincén és leereszkedek Calatayud városába.

Hangulatos, parkosított, kerékpárút vezet be a városba a Jalon partján. Az utolsó km-en aztán ráfordulok a főutcára, elfutok a bikaviadal-csarnok és a bronz bikaszobor mellett és végül az aznapi szállodánk (!!!) bejárata előtt, a platánfák alatt végre célbaérek, aholl (szokásához híven) Evi és Gilles vár pacsival és a jéghideg frissítőmmel.

Tökéletes nap!

Melegvizes zuhany, saját szoba, ágy!… Mit kívánhat még az ember? Hát egy jó hideg salátát és mobilizálni… :)

Majd fekvés, útvonal tanulás és mivel aznap túlságosan későn volt a hivatalos vacsi (és sajnáltam volna a jó alvásidőmet miatta megkurtítani), így Evivel ketten elmentünk és a városban vacsoráztunk, hogy este 9-kor már újra fekhessek és alhassak.

V.2. Calatayud-Molina de Aragón, 6. szakasz, 75 km, +1090m

A megszokások rabja vagyok, így nekem fekszik ez a fajta életmód! Szigorú, de stabil keretet ad az életemnek. Minden nap hasonló, de nem ugyanolyan. Sőt, igazából csak a keretek ugyanazok és a kitöltés mindig, minden nap, mindenhol más. Elmondhatom, hogy megszerettem ezt a fajta életmódot és szerintem a pedantériám és rendszerszemléletem kifejezetten előnyös a sorozatterhelés során.

Reggel 5-kor ébresztő, reggeli, wc, mobilizálás, öltözés, pakolás, rajt.

Calatayud városát elhagyva máris elkezdjük a felfelé hullámzást egy ligetes, szukkulens erdőben. Mindenki óvatos, de 17 km-nél már megint csak egyedül futok a gondolataimmal. Épp kezdek robotpilótába kapcsolni, amikor meglátok egy rendőrautót és két rendőrt az országút szélén. Illedelmesen, de nagyon határozottan félreállítanak. Egyikük beszél angolul, így érdeklődésükre felvilágosítom őket, hogy mit is csinál itt ez a pár holtkóros az út szélén, milyen nemzetiségűek vagyunk, kik és hogyan kísérnek minket és persze, hogy honnan hová tartunk. Jót röhögnek a spanyol városneveimen, de alapvetően rendesek és amikor észbe kapnak, hogy ez egy verseny és engem igazából feltartanak, akkor szalutálva továbbengednek.

Tovább kanyargok az úttal, mígnem elérem Nuévalos városát, aminek házai mint a fecskefészkek, úgy tapadnak egy hatalmas sziklafalra. Ennek megfelelően a városkán átfutni sem jelent mást, mint vagy 2-300 métert összeszerpentinezni… Nuévalos felett pedig újabb csodák várnak: a Piedra-völgye, a Piedra-kolostorral.

De egyszer mindennek vége van. Lassan ellaposodnak a sziklafalak, elmaradoznak az erdőfoltok, kinyílik a tér, megváltozik az egész táj, lankás, elnyújtott dombvidékre érünk.

A szakasz 42. kilométerében átlépek Aragóniából Castilla la Mancha tartományba, de ez most nem csak jelképes határ, tényleg megváltozik körülöttem minden. Még az út is! Sokkal szélesebb lesz, nagyobb kanyaríveket követ és hosszú nyílegyenes szakaszokkal nyújtózkodik a végeláthatatlan nagy gabonatáblák között. A táj hátterét pedig a szélerőművek kezdik uralni. Nehéz elhinni, de mindez 1200 méter tengerszint feletti magasságban van!

A szakasz vége azonban varázslatos! A legmagasabb domb tetején utam belefut egy fenyvesbe, majd ereszkedni kezd. 3-4 km ereszkedés után kiér az erdőből és vesz a domboldalban egy jobb fordulót. És ahogy elfordulok az úttal, a domb mögül lassan kibontakozik Molina de Aragón középkori városának látképe, a völgy alján!

Mint egy képeslap! …csak kicsit szebb! Jobbra mellettem-fölöttem a domb tetején a vár, előttem pedig egyre közeledik a város. Lassan beérek. A befutó a piciny város, piciny főterén van, de addig kb. 1 km-nyi csalinkázás következik az óváros csodálatos utcácskáiban, terein, lépcsőin, hídjain keresztül.

Befutok és elakad a szavam. Mondom Gilles-nek, hogy EZ a verseny legszebb befutója. Ő sokat sejtetően csak somolyog.

Aztán frissítés, autózás a szállásunkra, zuhany, nyújtás-mobilizálás és megszokásainktól eltérően helyben kaja, amit Evi rittyentett.

A magyar különítmény már nem fért be a hivatalos szállásra, így mi egy külön hotelben kaptunk egy-egy szobát!

Majd fekvés, útvonal tanulás és vacsi a szálláson, ugyanis az aznapi hivatalos vacsora is ütközött volna a kialakult kis napirendemmel.

Ilyen ez. Gyermeki lét, gyermeki problémákkal. De ez az, amit igazán szeretek és ami a jelek szerint jól is megy! Összetettben visszaszereztem a vezető helyemet és szép stabilan elkezdtem építgetni előnyömet a többiek előtt.

Ennek fényében (és az újbóli melegvizes zuhanynak köszönhetően) nyugodtan hajtom álomra fejemet.

Fotók: dr. Pikó Evelin, Gilles Alberty