Soha ne kongasd meg a harangot!...
Pár éve akadtam rá erre a videóra az interneten. Azon túl, hogy retorikai szempontból is élvezet hallgatni, nekem többszöri meghallgatás után is hidegrázós élményt ad ez a beszéd. Megosztom veletek a szabad fordítású verziómat (de ha tudtok angolul, ne hagyjátok ki az eredetit!), hátha valaki még nem ismeri és elkél neki a motiváció így, a szezon dandárjában!
Fogadjátok szeretettel!
Ezt a beszédet 2014. május 17-én a Texasi Egyetem Austinban végzett hallgatóihoz intézte William Harry McRaven admirális.
"...Küzdelmeink ebben a világban hasonlóak és a küzdelmek megoldása, valamit a tanácsok, amik segítségével továbbléphetünk rajtuk (önmagunk és a körülöttünk lévő világ megváltoztatása) mindenkire egyformán érvényesek.
36 éve vagyok a "NAVY SEAL" (az Amerikai Hadtengerészet elit osztaga) tagja. Az egész akkor kezdődött, amikor elballagtam az egyetemről és jelentkeztem a SEAL alapképzésre, a kaliforniai Coronadóban.
A SEAL alapképzés 6 hónapnyi, hosszú, gyötrelmes időszak, ami nem áll másból, mint hosszú futásokból a mély homokban; éjféli úszásokból a hideg tengerben, San Diego partjainál; akadálypályákból; véget nem érő testgyakorlásból; álmatlan éjszakákból és ezalatt mindvégig hideg, nedves és nyomorúságos életet kényszerül élni az ember.
Hat hónap. Ezalatt a kiképző tisztjeid, akik professzionálisan képzett harcosok, folyamatosan zaklatnak, hogy megtalálják a lelked és a tested gyengéit, és megakadályozzák, hogy valaha is "NAVY SEAL" váljék belőled.
De a kiképzés igazi célja az, hogy megtalálja azokat a kadétokat, akik állandó stressz, káosz, kudarcok és nehézségek közepette is vezetőkké tudnak válni. Számomra a SEAL alapképzés 6 hónapba zsúfolt, életre szóló kihívás volt.
Halljátok hát a 10 tanulságot, amit a SEAL alapképzésen tanultam és ami remélhetőleg számotokra is értékes lesz további életetek során.
A SEAL alapképzésen, minden áldott reggel az oktatóink, akik akkoriban mind vietnámi veteránok voltak, megjelentek a körletünkben és az első dolog amit megvizsgáltak, az a megvetett ágyunk volt. Ha jól végeztük a feladatunkat, a sarkok négyzet alakúak voltak, a huzat szorosra volt húzva, a párna közvetlenül a fejtámla alatt helyezkedett el, a plusz takaró pedig szépen össze volt hajtva az ágy lábánál.
Egyszerű feladat volt ez, a legjobb esetben is hétköznapi. De minden reggel tökéletesre kellett vetnünk az ágyunkat. Ez akkoriban kissé nevetségesnek tűnt, különösen annak fényében, hogy igazi harcosok, kemény, harcedzett, elit katonák akartunk lenni. Pedig ennek az egyszerű feladatnak a bölcsessége azóta már sokszor beigazolódott számomra.
Ha minden reggel megveted az ágyadat, akkor teljesíted a nap első feladatát. Ez egy kis büszkeséggel tölt el és újabb és újabb feladatok elvégzésére ösztönöz. A nap végére ez az egy elvégzett feladat vezet majd a többi elvégzett feladatodhoz. Az ágy megvetése abban is megerősít, hogy az élet apró dolgai igenis számítanak. És ha a kis dolgokat nem csinálod jól, a nagyokat soha nem fogod tudni jól csinálni.
És ha majd egyszer, egy nyomorúságos napod végén belerogysz egy megvetett ágyba (amit ráadásul te vetettél meg), az a megvetett ágy egy jobb másnap reményét fogja benned ébreszteni.
Tehát ha meg akarod változtatni a benned és a körülötted lévő világot, kezdd azzal, hogy megveted az ágyadat!
A kiképzés során hajós egységekre osztottak bennünket. Minden legénység hét főből állt. 3-3 evezősből egy kis gumicsónak két oldalán és egy kormányosból, aki a csapatot irányította. A hajók legénységei minden nap felsorakoztak a parton, és azt az utasítást kapták, hogy jussanak át a hullámokkal teli szörfzónán a nyílt vízig, és evezzenek több mérföldet a part mentén. Télen, a san diego-i hullámok 2-3 méter magasra is csaphatnak és rendkívül nehéz a nyakadba zúduló hullámokon keresztül haladni, hacsak nem evez mindenki. Minden evezőnek egyszerre kellett mozdulnia a kormányos jelzéseinek ütemére. Mindenkinek egyforma erőfeszítést kellett tennie, különben a hullám felkapta a csónakot és visszavetette a partra.
Ahhoz, hogy a csónak célba érjen, mindenkinek eveznie kell! Egyedül nem változtathatod meg a világot, szükséged lesz egy kis segítségre! Ahhoz, hogy a kiindulási pontról valóban eljuss utad végcéljához, barátokra, kollégákra, jóakaratú idegenekre és egy őket irányító, erős kormányosra van szükséged.
Ha meg akarod változtatni a világot, keress valakit, aki segít evezni!
Néhány heti kiképzés alatt a SEAL osztályom létszáma 150 főről mindössze 35 főre csökkent. Ekkorra 6, egyenként 7 fős hajós egység maradt. A mi csapatunkat csupa magas srácok alkották, de a legjobb hajós egység alacsony srácokból állt, akik közt senki sem volt magasabb 170 centinél.
A pöttöm hajó legénységében volt egy amerikai indián, egy afro-amerikai, egy lengyel-amerikai, egy görög-amerikai, egy olasz-amerikai és két kemény srác a nyugati partról. Ezek a gyerekek minden alkalommal leevezték, lefutották és leúszták az összes többi egységet.
A többi hajó legénysége (hegyomlás méretű katonák) mindig jókedvűen tréfálkozott az apró kis uszonyaikon, amelyeket minden úszás előtt az apró, kis lábukra húztak. De valahogy mindig ezek, a nemzet és a világ minden szegletéből származó kis srácok nevettek a végén, hisz' mindenkinél gyorsabban úsztak, és mindig jóval a többiek előtt értek a partra.
A kiképzés egy nagy olvasztótégely volt. Semmi más nem számított, csak hogy mennyire akartad a sikert. Sem a bőrszíned, sem az etnikai származásod, sem a végzettséged, sem a társadalmi helyzeted. Semmi!
Ha meg akarod változtatni a Világot, akkor ne az uszonyuk alapján mérd az embereket, hanem hogy mekkora szívük van!
A kiképzőink hetente többször felsorakoztatták a csoportot, és egyenruha ellenőrzést végeztek. Kivételesen alapos munkát követeltek. A kalapodnak tökéletesen kikeményítettnek, az egyenruhádnak makulátlanul vasaltnak, az övcsatodnak pedig fényesnek és foltmentesnek kellett lennie. Ám néha úgy tűnt, bármennyi erőfeszítést is fektettél a kalap keményítésébe, az egyenruhád vasalásába, vagy az övcsatod fényesítésébe, az nem felelt meg nekik. A tisztjeink "valamilyen" hibát akkor is találtak...
Annak a kadétnak, aki az egyenruha ellenőrzésen megbukott, teljesen felöltözve bele kellett rohannia a tengerbe, majd tetőtől talpig elázva hengergőznie kellett a parton, amíg minden testrészét homok nem borította. Ezt az állapotot "cukros sütinek" neveztük.
"Cukros sütiként" a napod hátralévő részét ebben a hideg, nedves és homokos egyenruhában kellett töltened.
Sokan voltak, akik egyszerűen nem tudták elfogadni a tényt, hogy minden erőfeszítésük hiábavaló. Hogy bármennyire is próbáltak megfelelni a követelményeknek, semmibe vették azt. Ezek a srácok soha se fejezték be a kiképzést. Ugyanis nem értették meg a gyakorlat célját.
Soha nem is lehetsz benne sikeres, soha nem lesz tökéletes az egyenruhád. Erről a kiképzőid gondoskodnak!
Néha nem számít, hogy mennyire készülsz fel, vagy hogy milyen jól teljesítesz, akkor is "cukros sütiként" végzed. Az élet néha ilyen.
Ha meg akarod változtatni
a világot, lépj túl azon, hogy "cukros süti" lettél. Kelj fel és haladj előre.
A kiképzés alatt minden nap, többször is fizikai felmérőkkel (hosszú futásokkal, hosszú úszásokkal, akadálypályákkal, órákon át tartó erőgyakorlatokkal) olyan kihívások elé állítottak, ami a rátermettségedet tette próbára. Minden eseménynek megvoltak a mércéi, amelyeknek meg kellett felelned. Ha nem feleltél meg ezeknek a normáknak, a neved felkerült egy listára és a nap végén a listán szereplők meghívót kaptak a "cirkuszba". A cirkusz két órányi további erőpróba volt, amely arra szolgált, hogy kilúgozzon, megtörje a lelkedet, és feladásra kényszerítsen.
Senki sem akart a cirkuszba kerülni!
A cirkuszi meghívás azt jelentette, hogy aznap nem ütötted meg a szintet. A cirkusz még nagyobb fáradtságot jelentett. És a még nagyobb fáradtság azt jelentette, hogy a következő napod még nehezebb lesz és még nagyobb valószínűséggel hívnak majd be újra a cirkuszba.
De a kiképzés során előbb-utóbb mindenki felkerült a cirkuszi listára. És egy érdekes dolog történt azokkal, akik folyamatosan a listán voltak és kitartottak! Az idő múlásával azok a srácok, akik két órányi plusz edzést végeztek, egyre erősebbek lettek. A cirkuszok fájdalma megacélozta a lelkierejüket és folyamatosan építette a fizikai ellenálló képességüket.
Az élet tele van cirkuszokkal. El fogsz bukni. Valószínűleg gyakran fogsz kudarcot vallani, ami ijesztő és fájdalmas lesz és időnként a csontvelődig próbára fog tenni téged.
De ha meg akarod változtatni a világot, ne félj a cirkuszoktól.
Hetente legalább kétszer a kadétoknak akadálypályát kellett futniuk. Az akadálypálya 25 akadályt tartalmazott, köztük egy 10 méter magas falat, egy 30 méteres mászóhálót és egy szögesdrót-kúszót, hogy csak néhányat említsek. De a legnagyobb kihívást az "élet csúszdája" jelentette. Egyik végén háromszintes, 10 méteres, a másik végén egyszintes torony volt. Ezek között feszült két 70 méter hosszú kötél. Az embernek fel kellett mászni a háromszintes toronyra, a tetején megragadni a köteleket, belendülni a kötelek alá és kézzel húznia magát a másik végéig.
Az akadálypálya rekordja már évek óta állt, amikor az évfolyamom 1977-ben belevágott a kiképzésbe. A rekord megdönthetetlennek tűnt, mígnem egy napon egy diák úgy döntött, hogy fejjel előre fogja teljesíteni a csúszdát. Ahelyett, hogy a kötelek alatt lógva haladt volna, bátran felmászott a tetejükre és úgy húzta magát előre!
Veszélyes lépés volt! Látszólag ostoba és kockázatos próbálkozás. A kudarc sérülést és a kiképzésből történő azonnali kizárást jelentette volna. De társunk habozás nélkül végigcsúszott a kötélpálya tetején. Fele annyi időbe telt végig csúsznia az akadályon, mint addig bárkinek és a pálya végére megdöntötte a rekordot.
Ha meg akarod változtatni a világot, néha "fejjel előre" kell venned az akadályokat.
A kiképzés "szárazföldi hadviselés" szakaszában a tanulókat San Diego partjainál fekvő San Clemente-szigetre szokták repíteni. A San Clemente melletti vizek a nagy fehér cápák szaporodóhelye. A SEAL kiképzés sikeres teljesítéséhez egy sor hosszú úszást kell itt teljesíteni. Az egyik ilyen esemény az éjszakai úszás.
Az úszás előtt az oktatók nagy örömmel ismertetik meg a tanulókkal a San Clemente partjainál élő összes cápafajt. Biztosítanak azonban arról is, hogy még soha egyetlen diákot sem evett meg cápa, legalábbis mostanában nem. De azt is megtanítják neked, hogy ha egy cápa elkezd körülötted körözni, akkor maradj a helyeden! Ne próbálj elmenekülni! Ne mutasd ki a félelmedet! És ha az éjféli harapnivalóra éhes cápa feléd fordul, akkor szedd össze minden erődet, és üss az orrába, ő pedig megfordul és elúszik.
Nagyon sok cápa van a világon. Ha be szeretnéd fejezni az úszásodat, meg kell küzdened velük.
Szóval, ha meg akarod változtatni a világot, ne hátrálj meg a cápák elől.
NAVY SEAL-ként az egyik feladatunk, hogy víz alatti támadásokat hajtsunk végre ellenséges hajók ellen. Ezt a technikát alaposan begyakoroltuk az alapképzés során. A küldetés során egy pár SEAL búvárt ledobnak az ellenséges kikötőn kívül, akik ezután jóval több mint két mérföldet úsznak a víz alatt. Ezalatt csak egy mélységmérőt és egy iránytűt használhatnak, hogy elérjék céljukat.
Az egész úszás során, még jóval a felszín alatt is átszüremlik némi fény a felszínről. Megnyugtató a tudat, hogy nyílt víz van feletted. De ahogy közeledsz a hajóhoz, amely egy mólóhoz van kötve, a fény kezd halványulni. A hajótest eltakarja a holdfényt, eltakarja a környező utcai lámpák fényét, leárnyékol minden létező fényt.
Ahhoz, hogy a küldetést sikerre vidd, be kell úsznod a hajó alá, és meg kell találnod a gerincet. A középvonalat, ami egyben a hajó legmélyebb része. Ez a célod. De a gerinc a hajó legsötétebb része. Ott már nem látod a kezed az arcod előtt és fülsiketítő a hajó motorjának zaja. Ott bárki borzasztó könnyen megzavarodhat, pánikba eshet és megbukhat.
Minden SEAL tudja, hogy ott, a gerinc alatt, a küldetés legsötétebb pillanatában jön el az az idő, amikor nyugodtnak és higgadtnak kell maradnod. Amikor minden taktikai képességedet, minden fizikai- és lelkierődet ki kell használnod.
Ha meg akarod változtatni a világot, a legsötétebb pillanatokban kell a legjobbadat adnod!
A kiképzés kilencedik hetét "A Pokol hetének" nevezik. Ez nem áll másból, mint 6 napnyi, állandó kialvatlanságból, fizikai és lelki zaklatásból és egy különleges napból a mocsárban. Ez a mocsár egy San Diego és Tijuana közötti terület, ahol a folyók szétterülnek és létrehozzák a Tijuana-lápot. Ezt a mocsaras terepfoltot, ahol a sár elnyel mindent.
A pokolhét szerdáján le kellett eveznünk a sármezőkre, és a következő 15 órát azzal töltöttük, hogy túléljük a fagyos, hideg sarat, a süvítő szelet és a szakadatlan kényszerérzetet, hogy feladjuk a kiképzést. Azon a szerda estén, napnyugtakor a csapatomat beparancsolták a sárba, miután valamiféle "kirívó szabálysértést" követtünk el.
A sár mindannyiunkat elnyelt és végül a fejünkön kívül semmi nem látszott ki belőlünk. A kiképzőink azt mondták, hogy elhagyhatjuk a mocsarat, ha öt ember feladja közülünk. Mindössze öt ember és kiszabadulunk a nyomasztó hidegből. Álltunk nyakig az iszapban és körülnézve feltűnt, hogy néhány srác közel áll a feladáshoz. Még több mint nyolc óra volt hátra napkeltéig. Nyolc órányi csontig ható hideg. A fagyoskodó katonák vacogásán és nyögésein kívül alig lehetett hallani valamit.
És akkor egyszer csak megszólalt egy hang az éjszakában. Ez a hang egy dalba kezdett. Az ének rettenetesen elhaló és fals volt, de nagy lelkesedéssel szólt. Aztán ebből az egy hangból kettő, kettőből három lett, és nemsokára a csapat minden tagja énekelt. Tudtuk, hogy ha egyikünk felül tud emelkedni a saját nyomorúságán, akkor a többiek is.
Az oktatók megfenyegettek minket, hogy még több időt kell a mocsárban töltenünk, ha nem hagyjuk abba, de az éneklés kitartott. És valahogy a sár egy kicsit melegebbnek tűnt, a szél egy kicsit szelídebbnek, és a hajnal sem tűnt már olyan messzinek...
Ha valamit megtanultam az utazásaim során, az a remény ereje. Egy ember ereje (Washington, Lincoln, King, Mandela vagy akár egy fiatal lány Pakisztánból, Malala) megváltoztathatja a világot, ha reményt ad az embereknek!
Szóval, ha meg akarod változtatni a világot, kezdj el énekelni, amikor nyakig állsz sárban!
És végül: a kiképzőtáborban van egy harang. Egy sárgaréz harang, amely az udvar közepén lóg, hogy mindenki láthassa. A feladáshoz nem kell mást tenned, mint megkongatni a harangot.
Kongasd meg a harangot és nincs több hajnali ébredés. Kongasd meg és nincs többé úszás a dermesztő, hideg tengerben. Kongasd meg és nincs több futás, nincs többé akadálypálya, nincs többé erősítés és nem kell többé elviselned a kiképzéssel járó kínokat és fájdalmakat. Csak kongasd meg...
Ha meg akarod változtatni a világot, soha, de soha ne kongasd meg a harangot!..."
képek forrása:
https://americanhomefront.wunc.org/news/2022-07-07/you-let-him-die-a-mother-blames-the-navy-for-her-sons-death-after-seal-hell-week-training<br>
https://www.businessinsider.com/heres-what-it-really-takes-to-be-a-navy-seal-2019-6#candidates-learn-the-ropes-at-naval-special-warfare-orientation-which-lasts-three-weeks-and-orients-trainees-to-what-lies-ahead-at-basic-underwater-demolitionseal-training-2<br>